2012. február 19., vasárnap

2012-ben is színpadon a Rómeó és Júlia - jegyek itt

Továbbra is a színház legnagyobb sikere! Ezt nem lehet kihagyni!

A párizsi bemutató hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004. januárjában mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal óriási siker lett. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, s az operettszínházi előadást pedig már több mint 300 ezer ember látta.

A musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszerepelt produkcióról a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, s színházunk sztárjaival DVD felvétel is készült.

A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: "A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban."

Íme az előadások időpontja és vedd meg a jegyeidet itt.

Lájk, ha kedveled a Rómeó ás Júlia című musicalt.

KLIKK!