– Minden tekintetben hűséges, monogám temészetű vagyok, az Operettszínházban is húsz évet játszottam. A József Attila Színházban huszonkilencedik éve játszom, úgy érzem, már minden szöget ismerek. Ha azok a deszkák beszélni tudnának, hogy elmondhatnák, mennyi öröm, sírás, kínlódás fűződik hozzájuk… Mert az nem úgy van, hogy megkapom a szerepet, elolvasom és tudom. Fiatalkoromban nem volt akkora mumus, hogy egyáltalán fog-e az agyam, meg tudom-e tanulni a szöveget, mint most. Én mindig rögtön meg akarom tanulni a szerepet, épp azért, hogy ha valami nem fér az agyamba, arra jobban figyeljek.
Miben más ma egy szerepre felkészülnie?
– Az agytornáztatás nagyon fontos. Vettem egy iPadet – nem szégyellek nyolcvanévesen megtanulni valami újat. Azt mondják, így kinyílik a világ, és ez igaz is. Keresztrejtvényeket is fejtek, az is egy külön műfaj, ami borzalmasan izgat. De azon olvasom az újságokat is, és szövegtanuláshoz is tudom használni.
A monogámiára visszatérve: mi kellett ahhoz, hogy a két társulat, az Operettszínház és a József Attila Színház így magához kösse?
– Ez természet dolga. Vannak, akik nem tudnak így megmaradni egy helyen, csapodárok. Én nem, mert biztos közegben szeretem jól érezni magam. Az Operettszínház a családom volt, édesanyám ott tépte a jegyet több mint harminc évig. Úgy jártam oda, mintha hazamentem volna. Amikor én iskolába jártam, még délután is volt tanítás. Hatkor véget ért, felültem a trolira és irány a színház. Sokszor a ruhatárban írtam a leckémet, mert utána megnézhettem az előadást.
Mit játszott legszívesebben?
– Nem is tudom, hogy operettet-e vagy musicalt. Azt mondják, habkönnyű az operett, de ilyen nincs. Az embernek mindenét szétszedi, mert kötelessége tudása legjavát adni. A közönségnek pedig szórakoznia kell. Azt hiszem, ki merem mondani, hogy nagyon jó viszonyban vagyok velük. A mai napig érezhetik, hogy nagyon tisztelem és szeretem a közönséget. Értük tanulok és edzem magam.
Tévében, filmekben, rádiójátékoban is szerepelhetett. Hiányoznak ezek ma?
– Persze hogy hiányoznak. A televízióban nekem nagyon jó dolgom volt, rengeteget játszottam zseniális színészekkel. Bárdy György, Tábori Nóra, Mensáros László, Gáti Oszkár, Csűrös Karola…
Sok nevet említett. Kik voltak a legkedvesebb partnerei a színpadon?
– Főleg olyanokat említettem, akik nincsenek már, azért, mert nem szeretném, ha bárki is kimaradna. Én mindenkivel szeretek játszani. A lényeg, hogy jó partnerek legyünk a színpadon. És szeretek szeretetben élni, nekem ez a legfontosabb. Nem tudok idegesen játszani, élni – úgyis van mindig valami, ami miatt idegeskedhetünk. Persze naivitás azt hinni, hogy az embert mindenki szereti. De tudom, mennyire rossz, ha megbántják az embert.
Metropol interjúra alapján
Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!