2012. március 24., szombat

Az operettet népszerűsítették

Ismert operettrészletekkel és musicalekkel lépett a balatonlellei közönség elé Szendy Szilvi és Peller Károly. Az Operettszínház művészei nemcsak idehaza népszerűsítik a Kálmán Imre, Huszka Jenő művei által népszerűvé vált műfajt. Májusban az Egyesült Államokban élő magyaroknak is szól majd a Csárdáskirálynő, a Mágnás Miska vagy a Mária főhadnagy klasszikus dallama.

Egyfajta csudának éli meg az éneklést Szendy Szilvi és Peller Károly. A két művész mintegy 10 éve az Operettszínház zenész képző stúdiójában találkozott először. Azóta gyakran kísérik el egymást vidéki fellépésekre is. Balatonlellére is ketten érkeztek, magukkal hozva a klasszikus magyar operettek legjobb, legismertebb dallamait. Ez a műfaj azonban korántsem olyan könnyű, mint azt a néző gondolná - mesélték.

Peller Károly, operett színész:
- Itt jó színésznek is kell lenni, természetesen nem mindig vannak olyan mély szituációk, mint egy prózai darabban, de alapvetően a mai időkben az a törekvés, hogy ugyanolyan mélyen megélt szituációk legyenek, mint egy operett előadásban is. És itt nagyon kell tudni énekelni, táncolni, tánc közben énekelni, tehát fizikummal jól kell bírni.

Balatonlellén a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Mágnás Miska és a Mária főhadnagy zenéje is felcsendült, de népszerű musicalek is szóltak. A Kálmán Imre és Huszka Jenő művei által népszerűvé vált operett sikere nemcsak idehaza töretlen.

Szendy Szilvi, operett színész
- Május elsején elutazunk egy 15-16 előadásos turnéra Amerikába és akkor New York-tól Bostonon át, Chicago, Los Angeles. Amerikai nagyvárosokban ilyen magyar házakban fogunk fellépni, úgyhogy ez most nagyon kedves most számunkra.

A vidám dallamok, a sokszor meseszerű történetek egyfajta felüdülést jelentenek a közönségnek, ezért is töretlen az operett népszerűsége - mondták a művészek, akik a szavak helyett énekre váltottak Balatonlellén.

somogytv.hu

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!