2012. december 30., vasárnap

Ismét prózai szerepben Szinetár Dóra - jegyek itt A mizantróp előadásra

A 2013-ban Budapesten is látható nagy sikerű előadás két főszerepét Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játssza. Az első előadásra az Átrium Film-Színházban kerül sor Budapesten.

Gyakran nem vesszük észre azt a szűk mezsgyét, amikor a kompromisszumaink megalkuvásba csapnak át, vagy azt, hogy sok ember
között is lehetünk magányosak. Annyira félünk a belső csendtől, hogy mindenféle zajokkal bástyázzuk körül magunkat.

Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínházától olyan előadást lát majd a közönség, amelyben ezeket a problémákat úgy járják körül az alkotók, hogy közben merünk nevetni magunkon. Az élőben, a szereplők által énekelt Quimby-dalok pedig tökéletesen illenek ehhez az elképzeléshez.

Alkotók, színészek

Zene: Kiss Tibor dalainak felhasználásával – Quimby zenekar
Rendező – Bori Tamás
A rendező munkatársa – Herpai Rita
Produkciós vezető – Mohácsi Nóra
Fordító – Petri György
Díszlet – Árva Nóra
Jelmez – Árva Nóra
Zenei vezető – Bori Tamás
Zenei vezető – Szabó Ádám

Alceste – Makranczi Zalán
Céliméne, Alceste szerelmese – Szinetár Dóra
Philinte, Alceste barátja – Jászberényi Gábor
Oronte, Céliméne szerelmese – Perjés János
Arsinoé, Céliméne barátnője – Kolti Helga
Éliante, Céliméne unokahúga – Szendy Szilvi
Acaste – Szabó Ádám
Clitandre – Szabó J. Viktor
Du Bois, Tiszt – Széplaky Géza
Baszk – Kutik Rezső
Zenész (harmonika) – Szabó Ádám
Zenész (gitár) – Kutik Rezső

Aktuális előadások
2013. Január 24. Csütörtök, 19:00 - Jegyvásárlás

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!