2013. március 15., péntek

Dolhai Attila így fogadta a Jászai Mari díjat

Mások mellett Dolhai Attila is tegnap vehette át a Jászai Mari-díjat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől. A 36 éves színművészt a Hír24 kérdezte az elismerés kapcsán.

Milyen érzések kavarogtak önben, amikor kiderült, a díjazottak között van?
Nagyon boldog voltam, leírhatatlanul örültem. Tudtam róla, hogy felterjesztettek a díjra, de mivel korábban is történt már ilyen, inkább nem számítottam semmire. Nem szerettem volna csalódni. Végül néhány nappal ezelőtt telefonon értesítettek arról, hogy megkaptam a díjat. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak hebegtem-habogtam. Az volt az első kérdésem, hogy ez titkos-e még, mert azon nyomban szerettem volna elújságolni a családomnak. Végül megengedték, hogy megosszam velük a hírt, így együtt örülhettünk.

Ajánljuk! 9 érdekesség Dolhai Attiláról

Miért volt fontos Önnek annyira a Jászai Mari-díj?
Szerencsére a szakmában eltöltött tíz év alatt sokszor kaptam már visszajelzést arról, hogy a közönség szeret, azonban még kevés szakmai díjat ítéltek oda nekem. Azért is örülök annyira a Jászai Mari-díjnak, mert azt egy komoly szakmai bizottság ítéli oda a díjazottaknak. Persze meg kell jegyeznem, hogy ez az elismerés minden bizonnyal nem csak nekem, hanem az Operettszínháznak és magának a műfajnak is szól.

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!