"Ilyet még nem csináltam..." - kezdte bejegyzését Feke Pál, majd folytatta:
"Blaskó Balázs, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója és Bal József, az előadás rendezője néhány nappal ezelőtt kerestek meg, hogy be tudnék-e állni az október elején bemutatásra kerülő előadásba. Az eddig József szerepét próbáló Szívós Győző betegsége miatt nem tudja vállalni a szerepet, így Szegezdi Róberttel váltva játszunk majd az előadásban. Már elkezdtem a próbákat Egerben, de mivel a Sztárban sztárra és a Madách Színház Poligamy bemutatójára is próbálok, még nem tűztük ki az időpontot, hogy mikor is állok be az előadásba. Nagy kihívás, hiszen ez elsősorban egy prózai főszerep. A darab nyelvezete miatt is nagy feladat, de örülök, hogy Egerben is dolgozhatok."
Iratkozz fel a musicalhírek hírlevelünkre és ezzel be is neveztél játékunkba, amelyben rendszeresen musicaleseményekre szóló belépőket sorsolunk ki a feliratkozók között. FELIRATKOZÁS ITT. |