2015. május 18., hétfő

Fame - A Hírnév ára musical a Budapesti Operettszínházban - jegyek itt

Június 26-án a Nagymező utcába is beköszönt a hírnév és egészen évad végéig, beleértve a szezon utolsó előadását is, Somogyi Szilárd rendezésében dübörög majd.

A történet nyolc tehetséges fiatalt mutat be a New York-i Művészeti Iskolán, ahol négy tanéven keresztül követhetjük végig a művészpalánták korai pályafutását a diploma megszerzéséig vezető rögös úton.

Tehetséges fiatalokat találni pedig nem jelentett gondot, hiszen Gubik Petra, Muri Enikő, Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Jenes Kitti és Gömöri András Máté, a Budapesti Operettszínház Mi is itt vagyunk! kampányának résztvevői, új generációjának tagjai alig várják, hogy kollégáikkal Kerényi Miklós Mátéval, Szabó Dáviddal és Vágó Zsuzsival együtt színpadra lépjenek és kicsit önmagukat játsszák.

Ahol művészpalánták vannak, ott tanárokra is szükség van.Szulák Andrea és Nádasi Veronika Miss Sherman szerepében, míg két prózai vendégművész Németh Kristóf és Vasvári Csaba Mr. Myers, a drámatanár szerepében segíti majd őket.

2015/06/26
P 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/27
Sz 15:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/27
Sz 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/28
V 15:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/28
V 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/29
H 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/06/30
K 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/07/01
Sz 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/07/02
Cs 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/07/03
P 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/07/04
Sz 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás
2015/07/05
V 19:00
Budapesti Operettszínház
Nagyszínpad
Budapest
FameJegyvásárlás