2015. május 14., csütörtök

Vidéki előadások az Operettszínház csapatával

Belföldi koprodukciók és vendégjátékok a Budapesti Operettszínház csapatával.

A kaposvári Csiky Gergely Színházzal karöltve mutatják be Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjét Somogyi Szilárd rendezésében. A jelmeztervező a kaposvári Cselényi Nóra, a díszletekért az Operettszínházas, Túri Erzsébet felel. A kaposvári társulat mellett az Operettszínház vendégművészei is szerepet kapnak a készülő előadásban. Kállai Bori például Madame Fleuryt alakítja majd.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a következő évadban is műsoron marad a Marica grófnő, melyet Kero rendezett még 2014 őszén. Az előadásban a debreceni színház kórusa és zenekara lép fel, vendégként az Operettszínház művészei játsszák a bonviván és táncos-komikus, illetve a primadonna és szubrett szerepeket. A kőszínházon kívül is találkozhatnak a debreceniek a fővárosi társulat tagjaival. Augusztus 10-én és 11-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon az Amerikai komédia vendégeskedik.

A székesfehérvári Vörösmarty Színházban vegyes szereposztással mutatják be a nagysikerű Abigél című musicalt. Erről már Hargitai Iván, a teátrum prózai tagozatának vezetője beszélt, hozzátéve, hogy "az elmúlt három évben sikerült Fehérváron egy nagyon erős prózai társulatot létrehozni. Ugyanakkor rendkívül lényegesnek tartjuk, hogy nívós zenés produkciókat is kínáljunk a nézőinknek." Így jött létre az együttműködés a két színház között. Hargitai Iván bízik abban is, hogy ez a koprodukció az elkövetkező években folytatódni fog.
Az Abigélt egyébként az idei Szegedi Szabadtéri Játékokon július 10-én és 11-én két alkalommal is játszani fogja az Operettszínház csapata.


A Miskolci Nemzeti Színházzal közösen készülő produkcióról Szabó Máté megbízott igazgató beszélt. "Nagy lelkesedéssel meghirdettük a következő évadot Miskolcon, melynek 'Itt a helyem' - a szlogenje. A Budapesti Operettszínháznak is lesz helye a következő évadban. Két előadásról beszélgetünk, amelyek közül az egyiket az évad második felében tűzzük majd műsorra a két társulat művészeinek közreműködésével, ez a Viktória illetve a Rebecca."

A soproni Petőfi Színházzal való együttműködés részeként június 26-án és 27-én a fertőrákosi Barlangszínházban búcsúzik A Bajadér, Miklósa Erikával a címszerepben, július 24-én és 25-én pedig az Én és a kisöcsém vendégszerepel ugyanott. A következő évadban Kaposváron bemutatandó Luxemburg grófja jövő nyáron mutatkozik majd be Fertőrákoson.

Idén is lesz Budavári Palotakoncert az MTVA-val karöltve a budai Várban, amelyre nagyszabású operett gálával készül a társulat.

Musical kiadványok, cd-k itt