2017. március 3., péntek

Szegedi Szabadtéri Játékok 2017 - jó hír a Mamma Mia! kedvelőinek

Plusz előadást hirdetett a Szegedi Szabadtéri az ABBA-musicalből július 6-ra, így ezen a nyáron háromszor, de immár utoljára látható a Dóm téren a nagysikerű produkció.

Bérletben áruljuk a belépőket a Mamma Mia!-ra, többek közt az Alföldi Róbert főszereplésével készülő Shakespeare-vígjátékkal párban.

Az egymás utáni negyedik évben is megőrülnek a nézők a Dóm téri “ABBA-buliért”. Mivel a korábban meghirdetett, nyári előadásokra már hónapokkal ezelőtt elfogytak a jegyek, a Szegedi Szabadtéri Játékok úgy döntött, plusz dátumot jelöl ki a harmadik Mamma Mia!-nak. 2017. július 6-án, csütörtökön is megnézhetik a Madách Színház csapatának fergeteges előadását a lelkes rajongók.

A Mamma Mia! abszolút rekorder a Dóm téren: 2014 óta, az idei estékkel együtt összesen 17 alkalommal várták a nézőket a produkcióra, ráadásul egymást követő években. Ez azt jelenti, hogy összesen mintegy 70.000 ember láthatta a világon először non-replika változatban színre vitt sikerdarabot - márpedig ez egy teljes Szabadtéri-évad nézőszáma.

A nagysikerű musical plusz előadására szóló belépőket már megválthatja a közönség, viszont fontos tudni, hogy kivételesen csak bérletben. Háromféle konstrukció közül lehet választani. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 30-i, harmadik előadásával párban nemcsak látványos musical-jelenetek várnak a nézőkre, hanem olyan sztárokat is láthatnak a Shakespeare-vígjáték szerepeiben, mint Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Görög László vagy épp Elek Ferenc.


Aki egy másik musicallel egészítené ki a Mamma Mia!-élményt, annak erre is van lehetősége. A tavalyi szuperprodukció, az Ének az esőben és az egyik legjobban várt idei bemutató, a Veréb Tamás, Muri Enikő és Vágó Bernadett főszereplésével készülő A Notre Dame-i toronyőr is kapható párban a plusz Mamma Mia!-val.