2017. február 17., péntek

Szombathelyre érkezik a népszerű operett

Széles kínálattal várja a közönséget a szombathelyi Weöres Sándor Színház: februárban két premierrel is készül a társulat - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.


Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója elmondta: javában folynak a próbák, az évadban a harmadik páros - nagyszínházi és kamaraszínházi - bemutatóra készülnek.

A színház repertoárjáról szólva elmondta: az évad elején Ibsen Kísértetek című művét Zsótér Sándor, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát Horgas Ádám állította színpadra. Decemberben A Dédi című darabot Valló Péter, a Mágnás Miska című operettet pedig Mohácsi János rendezésében tűzték műsorra.

Február 24-én kortárs német szerző, Moritz Rinke Vineta köztársaság című színművét, Perczel Enikő fordításában, Réthly Attila rendezésében mutatja be a színház. A darab története szerint vezető beosztású szakemberek csoportja egy villában arról tanácskozik, hogy hogyan lehetne új alapokon létrehozni egy köztársaságot. Ez a Vineta Köztársaság, amelyet egy ötven négyzetkilométeres területen akarnak megalapítani.

A nagyszínpadon március 3-án mutatják be Csehov Ivanov című művét Spiró György fordításában. Az igazgató elmondta, hogy Csehov színművét Lukáts Andor állítja színpadra, Ivanov szerepében Bányai Kelemen Barna látható.

Jordán Tamás arról is beszélt, hogy az idén lejár a mandátuma, az igazgatói pályázatot a fenntartó kiírta, és a napokban adja be pályázatát a posztra. A társulat szeretné folytatni a közös munkát, nagyszerű eredményeik vannak és a város is nagy becsben tartja színházát - tette hozzá.



MTI