A Madách Színház szeptember 26-án mutatja be a Mamma Mia! című musicalt. Április óta próbálják a darabot, amely a világon először non-replica változatban kerül színre.
A főszereplő színészek szerint az ABBA-musical lehet a Macskák sikerszériájának megismétlője.
A Mamma Mia! szereplőválogatásán több mint 300-an vettek részt, a castingra többek között Sáfár Mónika is jelentkezett, aki miután megtudta, hogy övé Rosie szerepe, azonnal megkezdte a próbákat.
"Már az első korrepetíción fülig érő szájjal énekeltük az ABBA dalokat, és most, hogy zenekarral együtt szólalnak meg a világhírű slágerek, még nagyobb energiája lett a darabnak. Eszembe is jutott, hogy a Mamma Mia! tulajdonképpen terápia, bármilyen hangulatban is érkezünk a Madáchba, feltöltődve hagyjuk el a színpadot. Az is igaz, hogy fizikailag nem egyszerű feladat végigjátszani az előadást, életemben nem táncoltam még ennyit, mint az elmúlt hónapokban" – árulta el a premier előtt pár nappal Sáfár Mónika.
Forrás és teljes cikk.
Musical kiadványok, cd-k itt