2018. január 29., hétfő
Ez jó hír az operettkedvelőknek! A népszerű operettet mutatják be a Budapesti Nyári Fesztiválon
Operettbemutatóval is készül a Budapesti Nyári Fesztivál jubileumi évadára: július 20-án és 21-én Kálmán Imre A Cirkuszhercegnő című művét tekintheti meg a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
KLIKK és tudd meg ki lesz az előadás főszereplője.
"Írtam már olyan operetteket, amelyek színházban, színház előtt, színház mögött játszódtak, most olyat szeretnék írni, amelyik egy cirkuszban játszódik" - idézi a közlemény Kálmán Imrét, aki e szavakkal vezette fel alkotótársainak új darabjának ötletét 1925-ben. A művet hatalmas sikerrel mutatták be először Bécsben, majd Budapesten, Párizsban, Londonban, Szentpétervárott, egy éven belül pedig a New York-i Broadway-en.
A Cirkuszhercegnő áriái és elsöprő fináléja mellett a cirkuszi világgal ízesített egyedi világa miatt is a közönség egyik kedvence, a történetet légtornászok, bohócok, állatidomárok, valamint gyönyörű nő, titokzatos arisztokraták és sebzett szívű katonatisztek népesítik be - olvasható az ismertetőben.
Ezeket sokan olvassák
- Mária főhadnagy operett Veszprémben - jegyek itt
- Ezeket az előadásokat közvetíti online az ünnepi időszakban az Operettszínház
- Budapesti Operettszinház: "A La Mancha előkészületei már nagyban zajlanak!"
- Feke Pál: "Nem számítottunk arra, hogy..." - jegyek a Blues Brothers budapesti és gyulai előadásaira
- Februárban Születésnapi koncertet ad Veréb Tamás - jegyek itt
- Rocksuli a Madách Szinházban - jegyvásárlás itt