2015. február 24., kedd

Jön a Csinom Palkó operett - infok, szereposztás

2015 áprilisában újabb premierre készül az Operettszínház - a budapesti teátrum a Csinom Palkó operettet mutatja be.

"Csábítanak az ismerős dallamok, dübörögnek a vérpezsdítő koreográfiák, aranyos történet közepén a mai operett-játszás nagy egyéniségei együtt sok-sok fiatal ígéretes tehetséggel. És közben a produkció vallomás a színházcsinálás problémáiról, izgalmairól, gyötrelmeiről. Újszerű kísérlet, amelyben érzetekről, felfogásbeli különbözőségekről éppen úgy esik szó, mint örömökről és fiaskókról. Kapcsolatot keresünk múlt és jelen között, játékosan, viccesen, de néhol keserédesen…" - írják az előadás beharangozójában.

"Farkas Ferenc bizonyára örülne, hiszen termékeny művészként élt - számtalan filmhez, színpadi műhöz írt zenét - de mindig fontos volt számára a közönség jelen idejű érdeklődése és szeretete! Ugyanakkor benne egy olyan nagymestert tisztelhetünk, aki 2015-ben lenne 110 éves, ám még 90 évesen is volt bemutatója az Operaházban; miközben a XX. századi nagy komponistáink közül növendéke volt: Ligeti György, Kurtág György, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Vujicsics Tihamér.

Fontos dologra készülünk! A Csínom Palkó alaptörténete, magával ragadó zenéje nagyon alkalmas arra,hogy egy ízig-vérig mai játékot formáljunk belőle,ami úgy magyar és történelmi, hogy egyszerre friss, lendületes, és mégis elgondolkoztató, miközben a jelen világ számos gondjával is foglalkozik." - folytatják.

"Petőfi így írt hajdanán: "Pártolj, közönség, aztán haladunk,- Haladjatok, majd aztán pártolunk!"

Reméljük, ez a haladónak szánt feldolgozás elnyeri közönségünk szerető, érdeklődő, és ezáltal pártoló kedvét." - tették hozzá.

Musical kiadványok, cd-k itt

Csínom Palkó szereposztás:

Béri Balogh Ádám / Feri: Szabó P. Szilveszter
Csínom Palkó / Ákos: Kerényi Miklós Máté / Gömöri András Máté
Berta, Pipierec báró, Miki: Csere László
Éduska / Elza: Lévai Enikő
Tyukodi Pajtás / Kárló: Faragó András
Förgeteg / Ottó: Földes Tamás
Örzse / Licike: Oszvald Marika
Kati / Imola: Dancs Annamari
Daru / Zoli: Dézsy Szabó Gábor
Koháry gróf / Albert: Péter Richárd
Koháry grófnő / Alízka: Kállay Bori
Zsuzsika: Lehoczky Zsuzsa
Rézangyal / Berci: Marik Péter
Ludas / Zsombi: Ambruzs Ádám
Göcs Pista / Áron: Langer Soma
Roland: Kelemen Dániel
Gautier: Bardóczy Attila / Bálint Ádám
Tolmács: Oláh Tibor


Koreográfus: Román Sándor
Rendező: KERO