2017. július 10., hétfő

Budavári Palotakoncertek 2017 - érkezik a hagyományos operett gála

Augusztus 3-6. között immár ötödik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncertet, ami immár négy napos fesztivállá bővülve, a hagyományos operett gála estek mellé hívva a folklórt és a klasszikus szimfonikus zenét, Budavári Palotakoncertek néven fut tovább.

Az állandó fellépő, a Budapesti Operettszínház mellett két másik nemzeti intézmény, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok művészei várják előadásukkal az Oroszlános Udvarba a közönséget.

A stílusosan a Budai Várban tartott sajtótájékoztatón Nacsa Olivér, a rendezvény egyik ötletgazdája és producere elmondta, hogy a Budavári Palotakoncert keretében augusztus 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés/150 című műsorát, augusztus 4-én és 5-én a Budapesti Operettszínház nagyszabású, Sissi nyomában nevet viselő operett gála estjét, augusztus 6-án pedig a Nemzeti Filharmonikusok Magyar est című koncertjét láthatják és hallhatják a nézők. A különböző műfajokat egy központi gondolat kapcsolja össze: az 1867-es kiegyezés 150. évfordulója. Mindhárom társulat produkciója valamilyen formában a magyar történelem eme fontos eseményéhez kötődik.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője örömmel mondott igent a felkérésre, mert "évek óta irigykedve néztem ezt a programsorozatot a televízióban. Nagyon jó ötletnek tartom és boldog vagyok, hogy mi is itt lehetünk, és a folklór megjelenhet ezen a csodálatos helyszínen". Augusztus 3-án, a Művészetek Palotájában idén tavasszal, nagy sikerrel bemutatott Kiegyezés/150 című estjükkel lépnek fel az Oroszlános Udvarban. Az együttes 20 professzionális táncos párja mellett mintegy 120 amatőr vagy hagyomány őrző táncos lép színpadra az esten, a kíséretről a Magyar Nemzeti Táncegyüttes saját zenekara gondoskodik.

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója egykori nemzetközi művészeti menedzserként azt tartja legfontosabbnak, hogy a Budavári Palotakoncert keretében egymás mellett jelenhet meg az a három művészeti ág, amit a külföldiek leginkább Magyarországhoz kötnek, vagyis az operett: Kálmán, Lehár, Ábrahám, a klasszikus szimfonikus zene: Liszt, Kodály, Bartók és a néptánc. "Három nemzeti intézmény vezetője ül most itt. Köszönöm Olivérnek és Daninak, hogy ezt lehetővé tették. Ez a nyitás az Operettszínházat és a mi művészeti teljesítményünket arra a színvonalra emeli, ahova hitünk szerint mindig is tartoztunk. Nem műfaji megkülönböztetéseket kell tenni, hanem jól kell csinálni a dolgunkat. Nagyon-nagyon remélem, hogy ez a szárnyait bontogató fesztivál még nagyobbá tudja kinőni magát" - hangsúlyozta Lőrinczy György.

Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója szerint a zenekar olyan hatalmas kincsek birtokában van, mint az elmúlt 20 év Kocsis Zoltánnal, illetve az együttes történelme, amiben olyan korszakos karmesterek voltak, mint Ferencsik János vagy Kobayashi Ken-Ichiro. "Most az a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek ezeket a kincseket összekötik, és hogy ezt a kincset közkinccsé tegyük." Ezért örömmel vállalták a felkérést, mert fontosnak tartják, hogy minél többször lépjenek fel olyan helyszínen, ahol eddig nem, és olyan hallgatóságnak játszanak, akiknek eddig nem.

 "És ha hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ebben a gyönyörű udvarban kialakuljon egy komoly, akár heteken át tartó nagy nyári fesztivál, akkor azt hiszem, kihúzhatjuk magunkat és elmondhatjuk, büszkék vagyunk, hogy ebben mi is részt vehetünk." A Nemzeti Filharmonikusok augusztus 6-án Magyar est címmel ad koncertet.

Vadász Dániel, a Budavári Palotakoncert másik ötletgazdája és producere elmondta, régóta beszélgettek arról, hogyan lehetne megújítani, tovább vinni a Palotakoncertet. A műfaji nyitás Lőrinczy György ötlete volt, de "egyetértettünk ebben, hiszen két olyan műfajról van szó, amely az operettet alapjaiban támogatja meg".

Vadász Dániel büszkén jelentette be, hogy miután igazi fesztivállá nőtte ki magát a Palotakoncert, mostantól Palotakoncertek néven fut majd a rendezvény.