2017. július 10., hétfő

Jön a Mézesvölgyi Nyáresték - musical és operett is szerepel a kínálatban

Az Experidance társulat három előadása, Koncz Zsuzsa-koncert, színházi darabok és operett is szerepel az első alkalommal megszervezett Mézesvölgyi Nyáresték összművészeti fesztivál programján Veresegyházon július 7. és augusztus 27. között.

A veresegyházi lakosok, helyi vállalkozók és a kultúraszerető közösség összefogásával valósul meg a fesztivál, amely nyolc egymást követő nyári hétvégén várja a közönséget a Búcsú téri szabadtéri színpadon - mondta Venyige Sándor, a Veres 1 Színház alapítója és művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az Experidance nyitja és zárja a fesztivált: július 7-én a Fergeteges - A királyné, a gróf és a cigánylány című produkciót mutatják be a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival kiegészülve, a Nostradamus - Világok vándora című darabot augusztus 12-én láthatja a közönség, a fesztivál zárásaként pedig a Gyöngyhajú lány balladája című előadást mutatják be.

A Veres 1 Színház két saját produkciót mutat be; Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát augusztus 6-án, valamint Ray Cooney és John Chapman szerzőpáros Ne most, drágám! című vígjátékát Hujber Ferenccel és Csonka Andrással a főszerepben augusztus 18-án.

Az opera- és operettrajongókat július 14-én várják a Szuperett Szimfonik című előadáson, amelyen mások mellett Oszvald Marika, Rálik Szilvia, Berkes János, Faragó András és Peller Károly előadásában hangzanak el részletek a legismertebb operákból és operettekből, többek közt A Csárdáskirálynőből, A Denevérből, A víg özvegyből vagy a Mágnás Miskából.

Alföldi Róbert rendezésében július 22-én az Őrült Nők Ketrece című musicalt láthatja a veresegyházi közönség Stohl Andrással és Hevér Gáborral a főszerepben, július 29-én pedig egyedül itt lép színpadra a nyár folyamán Koncz Zsuzsa énekes, aki a legismertebb slágereit adja majd elő.

A nézőket a helyszínen a Veresegyházi Asszonykórus tagjai várják és segítik az eligazodásban minden előadáson - tette hozzá Venyige Sándor.


MTI