2017. július 11., kedd

Csabai Nyár 2017 - Musicalválogatással lépnek fel a színistúdiósok

Tematikus zenei hetekkel folytatja a Csabai Nyár programsorozat szervezését július közepétől a Csabagyöngye Kulturális Központ - tájékoztatta az intézmény hétfőn közleményben az MTI-t.


Mint írják, július 17-én indulnak a Fröccsöntő 7 programjai, amelynek kiemelt fellépője az Alföld Quartet lesz, a formáció barokk zenei gyöngyszemekkel szórakoztatja az érdeklődőket. Koncertezik továbbá a Hetvenszer hétszer bocsánat, a Paso és a Fish.

A Fröccsöntő 7-et július 24-től a Big Band 7 váltja, amelyen kétnapos big band találkozóra kerül sor.
A Local 7-en fiatal zenészek és már bizonyított zenekarok lépnek fel, így például a Hevesi Happy Band, Békefi László és Bárnyoczky Nóra, valamint az At Moss Here és a The Rollercoasters együttesek.

Az Ünnepelő 7 augusztus 7-én indul. Ekkor az utcazenét és a stégbulikat szolgáltató előadók - mint például az Over 3, a Jambalaya vagy a Dirty Slippers együttesek - között a Csabai Színistúdió növendékei is fellépnek musicalválogatásukkal.

A Csabai nyár a Zenit 7-el zárul, amikor a több mint két évtizedes múltú, háromnapos Zenei Ifjúsági Találkozó és Nemzetközi Fúvószenekari Versenyre (Zenit) kerül sor. Augusztus 20-án a Margaret Island és Charlie lépnek fel.

A nyári programsorozat hagyományos módon augusztus 27-én a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyárzáró koncertjével ér véget.

A díjtalan programok Békéscsaba főterén és a Csabagyöngye teraszán zajlanak - írják a közleményben.

MTI