2017. július 12., szerda

Musical készül Benyovszky Móriczról

Musical készül Benyovszky Móriczról. A premiert 2018-ban tervezik.

Először 2016-ban került bemutatásra az új magyar musical, a rangos szerzőtrió, Nagy Tibor, Bradányi Iván és Pozsgai Zsolt alkotása, a „Benyovszky, a szabadság szerelmese” című zenés színpadi mű.

A közönség nagy tetszéssel fogadta a Jókai Mór nyomán készült, és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban bemutatott előadását, amelyből hét számot láthattak.

A teljes, úgynevezett nagyszínházi premiert 2018-re tervezik.

Az előadás szlovák, lengyel, amerikai és madagaszkári bemutatásáról egyeztetések kezdődtek.