2012. augusztus 23., csütörtök

Szabó P. Szilveszter: "Tudom azt, hogy az lesz Kerényi Miklós Gábor első mondata, hogy..."

A színpad felépítése után elkezdték a Miss Saigon próbáit a Szentháromság-téren. A musical fő- és mellékszereplői, a bajai statiszták és a műszaki stáb már közösen dolgozott azért, hogy az előadásokon minden tökéletes legyen.

A világhírű zenés darab jeleneteit próbálták a színészek. Ahhoz, hogy egy ekkora térben és ennyi szereplővel minden összehangoltan és gördülékenyen működjön, sokat kellett gyakorolniuk a színészeknek és a statisztáknak is. A száz fős műszaki stáb márt több, mint egy héttel korábban megérkezett a városba, hogy felépítse a színpadot és kialakítsa a nézőteret is.


Szabó P. Szilveszter szerint másfajta feladatot jelent a színészek számára, hogy egy ekkora területen kell érvényesülnie a szereplőknek, mint amikor az Operett Színház kisebb színpadán játszanak.

Szabó P. Szilveszter – színművész:
Tudom azt, hogy az lesz Kerényi Miklós Gábor első mondata, hogy húzd szét a teret, és hogy nyisd szét, és mindenki lássa az arcodat, tehát ez nagyon nehéz, felnagyítani egy … pláne azt, hogy a Saigon tele van intim szférával, tehát kettős jelenetekkel, és az, hogy megéljen egy ekkora színpadon, egy ekkora térben, ekkora nézőtér előtt, ez egy fantasztikus. Tehát most tulajdonképpen az elkövetkezendő próbaidőszak az erről fog szólni, hogy hogyan nagyítsuk fel, tegyünk egy nagyatót a együtt a darab elé, hogy mindenki lássa tökéletesen, hogy mi történik, én nagyon izgatottan várom.

A Baján felállított színpad 1400 négyzetméteres, Magyarországon ez a legnagyobb méretű mozgatható szabadtéri díszlet. A tér akkora, hogy különböző járművek is megfordulhatnak rajta. Az elektromos autók és motorok mellett egy helikopter is leszáll majd. Különleges látványt nyújt majd a reflektorok játéka, az összhatást vetítésekkel egészítik ki. A díszletek mozgatását egy 14 méteres forgószínpad is segíti. A produkció részt vevői szerint egy olyan összeszokott és rutinos csapatról van szó, akikkel eddig minden előadás nagyszerűen sikerült.

Jegyek ITT a Miss Saigonra.

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!