2012. november 16., péntek

Gyerekkori álma vált valóra Dolhai Attilának és Feke Pálnak

Feke Pál, Dolhai Attila, és Kerényi Miklós Máté lesznek a vasárnapi Szerencsekerék főszereplői a STORY4-en. A jótékonysági játék alaposan lázba hozta a sztárokat, ráadásul gyerekkori álmuk vált valóra a szerepléssel.

Dolhai Attila a műsor magyarországi indulásakor 13 esztendős volt, és állítása szerint mindig izgatottan várta azokat az estéket, amikor Szerencsekereket adott a televízió.

„Számomra ez volt ’a’ vetélkedő, hiszen amíg a szüleim Vágó Istvánt, meg Egri Jánost nézték, addig ez a műsor sokkal fiatalosabb volt. Imádtam nézni, és elképzeltem, hogy egyszer majd én is pörgethetem a kereket.”

Lájk, ha kedveled Dolhai Attilát
 

Feke Pál még forgatáson is járt a műsor hőskorában.

„Édesanyámmal közönségnek is elmentünk az egyik felvételre. Emlékszem, jött egy ember, aki megmondta, mikor kell tapsolnunk. Gyerekként nagyon élveztem. Már akkor mondtam anyukámnak, hogy jó lenne ott lent állni. És ha évekkel később is, de csak sikerült.”

Kerényi Miklós Máté elárulta: odahaza családi program volt a Szerencsekerék. „Konkrétan mindenki ezt nézte nálunk. Szinte kötelező családi program volt. Boldog vagyok, hogy játékosként most én is szerepelhetek a műsorban.”

Talán nem véletlen, hogy a három színész épp úgy bolondozott a forgatáson, mint három gyerek, akik hosszú idő után végre beszabadulhattak a játszótérre.

Roppant jó hangulatú műsorra számíthatnak a nézők november 18-án, vasárnap 17.30-tól a STORY4-en!

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!