2012. november 7., szerda

Musicalgála Kolozsváron és Marosvásárhelyen - íme a fellépők

"A Zene az Kell" című musical gálával vendégszerepel Kolozsváron és Marosvásárhelyen Miller Zoltán és Mahó Andrea.

A produkció a Kolozsvári Magyar Operában november 24 -én 19 órától, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban és november 25-én 19 órától kerül bemutatásra.

A műsor sztárvendége Mahó Andrea. 2003-ban kapta meg az eMeRTon-díjat, eddigi legemlékezetesebb szerepe Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja című darabjának főszerepe (Christine). A produkcióból CD is készült.

A két erdélyi városban olyan műsort mutatnak majd be, amelyben különböző műfajok és hangulatok keveredtek, s alkottak kellemes egyveleget.
A művészek gyakorta nevettetik meg a hallgatóságot rövid történeteikkel, felvezetéseikkel. A vidám, baráti hangvételt jótékonyan szolgálják többek közt a Hungária számai is: Csókkirály,Csavard fel a szőnyeget.

A koncerten a duettektől a dallamos rock dalokig széles skálán szórakoztatják a közönséget, a közös dalok mellett világhírű musicalekből (Evita , Grease, My Fair Lady), Máté Pétertől, a Kormorántól, az Emberek együttestől hallhat slágereket a közönség, és a szervezők meglepetéseket is ígérnek.

Lájk, ha bejött a hír! KLIKK!