2013. november 16., szombat

Mamma Mia! - egy teltház már megvan

Soha nem látott siker a Szegedi Szabadtéri Játékok első jegyértékesítési napja. A jövő nyárra meghirdetett 14 előadásból már most több mint egy teltháznyi jegyet vásároltak. A Mamma Mia! a legnépszerűbb előadás.

A Szegedi Szabadtéri Játékok történetének eddigi legsikeresebb jegyértékesítési nyitónapját produkálta. Közel 4500 Dóm téri széken már ülnek, ami az ország legnagyobb szabadtéri színpadán több mint egy teltházat jelent.

Iratkozz fel a musicalhírek hírlevelünkre és ezzel be is neveztél játékunkba, amelyben rendszeresen musicaleseményekre szóló belépőket sorsolunk ki a feliratkozók között. FELIRATKOZÁS ITT.

Herczeg Tamás igazgató elmondta, a Szabadtéri hétfőn kezdte meg a jegyértékesítést 2014-es évadára, és rögtön az első napon egyedülálló eredményt értek el. Kirobbanó az érdeklődés a Madách Színházzal együttműködésben színre kerülő Mamma Mia! musical iránt – árulta el az igazgató. A vásárlók nyolcvan százaléka erre az előadásra biztosította helyét a nézőtéren.

Az ABBA-musical mellett a Zorba, a görög balett produkciót, A Csárdáskirálynő operettet, az Elfújta a szél musicalt és a Háry János daljátékot láthatja a közönség a csillagtetős deszkákon. Annak ellenére kimagasló az érdeklődés az előadások iránt, hogy a parádésként beharangozott szereposztásokat még nem hozta nyilvánosságra a fesztivál.

Szóló jegyek mellett többféle kedvezményes bérletkonstrukciót is kínál a fesztivál, a limitált karácsonyi bérletben az összes előadásra váltható belépő. A felfokozott érdeklődés alapján elmondható, igyekeznie kell mindazoknak, akik látni szeretnék a produkciókat.

Aktuális előadások
2014. Augusztus 15. Péntek, 21:00 - Jegyvásárlás
2014. Augusztus 16. Szombat, 21:00 - Jegyvásárlás
2014. Augusztus 17. Vasárnap, 21:00 - Jegyvásárlás
2014. Augusztus 19. Kedd, 21:00 - Jegyvásárlás
2014. Augusztus 20. Szerda, 21:00 - Jegyvásárlás