Program időpontja: 2014. február 22.
Az örök érvényű szerelmi történet a debreceni Főnix Csarnokban elevenedik meg ismét. Majdnem 10 év alatt több mint 500 előadást ért meg a darab Magyarországon, ezáltal több százezer néző jutalmazta már vastapssal a produkciót! A Budapesti Operettszínház egyik legnagyobb sikere, a Rómeó és Júlia 2014. február 22-én, több mint 8 év után, ismét Debrecenbe érkezik! A párizsi világpremier hatalmas sikerét követően a budapesti teátrum 2004 januárjában mutatta be a musical magyarországi változatát KERO® rendezésében. Az előadás azonnal ovációt váltott ki. 2005-ben Debrecenben is hatalmas sikert aratott az előadás, közel 15 000 néző tekintette meg a darabot. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, a Budapesti Operettszínház sztárjaival bemutatott előadásról DVD felvétel is készült. A Shakespeare színműve alapján készült musical története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: „A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság.” A Rómeó és Júlia, az Operettszínház sztárjaival, az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai musicalsikere, amit nem lehet kihagyni!
Aktuális előadások
2014. Február 22. Szombat, 15:00 - Jegyvásárlás
2014. Február 22. Szombat, 19:30 - Jegyvásárlás
Fordította: Galambos Attila | Somogyi Szilárd | Kerényi MG
Vezényel: Balassa Krisztián
Szereposztás:Rómeó – Dolhai Attila
Jegyek: 3 290 Ft, 4 490 Ft, 4 990 Ft, 5 890 Ft, 5 990 Ft, 6 990 Ft, 7 490 Ft, 7 790 Ft, 9 990 Ft, 15 000 Ft
Helyszín: Főnix Csarnok
Időpont: 15:00 és 19:30