2016. január 27., szerda

Dolhai Attila: "Egyáltalán nem kell félni"

Vérüket adták a hírességek a Jégteraszon - Az Operettszínház művészei is a jó ügy mellé álltak

Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt, Gömöri András Máté, Dolhai Attila, Feke Pál és Erdei Zsolt is ellátogattak a Magyar Vöröskereszt véradására a Jégteraszra. A hírességek fontosnak tartották a részvételt, tudva, hogy egy véradással akár három betegen is segíthetnek. A rendezvény, amelyen a Nike+ Futóklub futói is adtak vért, nagy sikerrel zárult: a 67 véradó jóvoltából 201-en juthatnak majd a gyógyító vérkészítményhez!

A színészgárdából Dolhai Attila számít a legrutinosabb véradónak – nyugodtan társalgott a tőle vért vevő doktornővel és a mellette fekvő kollégákkal. „Édesapám rendszeres véradó volt, amiért csodáltam őt gyerekként - az ő mintáját követve körülbelül húsz éve adtam én is először. Egyáltalán nem kell félni egyébként a véradástól, az előkészületekkel együtt maximum húsz perc alatt lezajlik, maga a szúrás pedig annyira sem fáj, mint egy szúnyogcsípés” – árulta el a művész, aki nagyon szeret korcsolyázni, ezért véradás után a Jégterasz jegét Mészáros Árpád Zsolttal együtt próbálta ki.