2016. január 27., szerda

Polyák LIlla: "Most is nagyon szívesen jöttem"

Vérüket adták a hírességek a Jégteraszon - Az Operettszínház művészei is a jó ügy mellé álltak

Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt, Gömöri András Máté, Dolhai Attila, Feke Pál és Erdei Zsolt is ellátogattak a Magyar Vöröskereszt véradására a Jégteraszra. A hírességek fontosnak tartották a részvételt, tudva, hogy egy véradással akár három betegen is segíthetnek. A rendezvény, amelyen a Nike+ Futóklub futói is adtak vért, nagy sikerrel zárult: a 67 véradó jóvoltából 201-en juthatnak majd a gyógyító vérkészítményhez!

Hazánk hírességei sem feledkeztek meg a betegekről – nagy lelkesedéssel és bátran érkeztek vért adni a Jégteraszra. A Budapesti Operettszínház művészei közül Polyák Lilla, Mészáros Árpád Zsolt és Gömöri András Máté egyenesen a Marie Antoinette musical próbájáról érkeztek az eseményre. „Én játszom Marie Antoinette szerepét a darabban, Mészáros Árpád Zsolt pedig a férjemet, XVI. Lajost, akik fejüket és így szó szerint vérüket is vesztik majd” – mesélte mosolyogva Lilla, aki már egyszer adott vért még az egyetemen, egy beteg kollégának segítve ezzel. „Most is nagyon szívesen jöttem, nullás a vércsoportom, és ha jól tudom, ez a legszélesebb körben hasznosítható” – tette hozzá a színésznő, aki nem vesztegette az időt véradás közben sem: Gömöri András Máté segítségével szövegét gyakorolta.