2017. február 7., kedd

Szegedi Szabadtéri Játékok 2017 - ezt ünneplik az idén

Az idén tíz éve felújított Reök-palota jubileumáról is megemlékezik idén a Szegedi Szabadtéri Játékokat szervező cég, amely a Regionális Összművészeti Központot is működteti.

A jubileumi év programjai január 31-én indulnak, amikor a szecessziós palota előtti teret elnevezik az épület tervezőjéről, Magyar Edéről - közölte a fesztivál igazgatója az MTI-vel. Herczeg Tamás kiemelte: a központban a tervek szerint az évforduló alkalmából két nagyon népszerű, világhírű művész alkotásaiból nyílik majd kiállítás.

A Regionális Összművészeti Központ a nyári nagyszabású szabadtéri előadásokkal ellentétben szobaszínházi vagy független színházi törekvéseknek ad helyet. Az épületben új stúdiószínházi termet alakítottak ki, a befogadott produkciók mellett pedig az intézmény saját sorozatot is indított. A Szegedi Tudományegyetem bölcsészhallgatóinak bevonásával Réczei Tamás rendez felolvasó színházi előadásokat Nyáry Krisztián magyar költők, írók szerelemi életét feldolgozó irodalomtörténeti írásaiból. A rendkívül népszerű produkciók folytatásaként nyáron Újszegeden már nagyszínpadi bemutató készül.

Herczeg Tamás emlékeztetett, hogy 2013-tól - amióta Harangozó Gyula művészeti igazgatóval közösen vezetik a fesztivált - minden évben növekedett a fesztivál jegyárbevétele. A belépők szeptember közepén induló árusítása óta januárra a tavalyi - rekordnak számító - jegyértékesítésből befolyt bevétel felét már meghaladták. A szakember szerint ez leginkább annak a bizonyítéka, hogy jól sikerült eltalálni a közönség érdeklődését.

A 2012-es évhez képest az összes szegedi önkormányzati tulajdonú cég közül a Szegedi Szabadtéri Játékok volt, amely messze a legdinamikusabban, több mint 52 százalékkal tudta növelni saját bevételeit - közölte az igazgató.

- MTI -