2012. május 2., szerda

Dolhai Attila: "Nem egy könnyűlelkű férfit játszom"

Dolhai Attila családjában nőuralom van, hiszen feleségével és három kislányával szemben ő az egyetlen férfi a családban. Nem is csoda, hogy a Miss Saigon férfi főszerepét alakító művész színházon kívüli programjai szinte mindig Luca, Emma és Anna kívánságai szerint alakulnak.

A színész zenéhez való kötődése már egészen fiatal korában kialakult, zenei általános iskolába járt, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolát is ének szakon végezte. Több évig játszott klasszikus gitáron, részt vett tehetségkutató versenyeken is, ilyen volt például a Kifutó, melynek különdíjasaként részt vehetett a Karthago együttes koncertturnéján.

Színházban először statisztaként szerepelt, majd Békéscsabán a Jekyll és Hyde, illetve Miskolcon az Elisabeth című musicalekben kapott szerepet. A Budapesti Operettszínházban Wolfgang Amadeus Mozart szerepében debütált 2003-ban, a Mozart! című Lévay-musicalben. Azóta újabb és újabb főszerepeket játszik, nem lesz ez másként a következő évadban sem, hiszen augusztustól Christ, az amerikai katonát alakítja a Miss Saigonban.

"Nem teljesen ismeretlen számomra a történet, mivel a Színművészeti Egyetemen vizsgadarabunk volt, bár akkor csak részleteket tanultunk meg belőle. Ma már teljesen máshogy értékelem a darabot, hiszen több tapasztalat van mögöttem színészként. Nagyon szeretem a Miss Saigont, mert zeneileg és színészileg is kihívás. Lelki mélységeket és magasságokat is végig kell élnem az előadás során, amelynek egyébként gyönyörű a muzsikája!"

A szerep, úgy tűnik, nagy feladat elé állítja a művészt. "Nem egy könnyűlelkű férfit játszom. Mire előbányásztam magamból, hogy milyennek is kell lennem, sokat gondolkoztam és számos dologra rájöttem Chris-szel kapcsolatban. A megformálás amiatt jelent számomra hatalmas kihívást, hogy egy romantikus, hős jellemű emberként kell igaznak maradnom egy kényszerben elhagyott szerelemben. Kétségtelen, színészi eszközök kellenek, hogy a nézők megbocsássák, hogy új életet kezdtem. Egészen biztos, hogy a soproni szabadtéri alkalmakon és a szeptemberi premiertől Budapesten is egy nagyon megható előadást fog látni a közönség, remek szereposztásokkal."

Dolhai Attila, akit szinte mindenki musicalszerepei által ismer, néhány operettben is énekel a Budapesti Operettszínházban, illetve operett gálák rendszeres fellépője. Illésházy László grófot játssza a Lili bárónőben, Dorozsmai Pista a Csókos asszonyban. "Egész más műfaj az operett, de élvezem azt is. Operett Gáláknak is rendszeres szereplője lehetek, melyeket nagyon szeretek." Bár Dolhai Attila ideje nagy részét színházban tölti, ha épp nem játszik, szívesen nézi kollégáit. "Az új bemutatókat rendszeresen megnézem, főleg arra vagyok kíváncsi, milyen új oldalukat mutatják meg színésztársaim. Elsősorban zenés előadásokra vagyok kíváncsi."

Mivel a színész nagyon elfoglalt, értékeli a Lucával, Emmával és Annával eltöltött időt. "Szabadidőmet igyekszem a családommal tölteni. Nagyokat sétálunk, bográcsozunk, kutyázunk Bundással, a fehér pulinkkal, meg röplabdázunk, na persze pöttyös labdával. Az a jó, hogy a lányokkal eltöltött idő mindig feltöltődéssel jár." Idén a Miss Saigon augusztusi bemutatója miatt rövidebb lesz a nyári szünet, egy kis pihenésre azért jut ideje a művésznek. Családjával Zala megyébe utaznak, ahova már visszatérő vendégek, hiszen hét éve minden nyáron itt üdülnek. "Ez a kedvenc helyünk, jó, hogy rátaláltunk. Évről-évre visszajárunk. Szeretjük, mert családcentrikus, így velünk együtt a lányok is remekül szórakoznak."

Ha azonban jut egy kis ideje magára, az interneten szokott böngészni.

"Mint minden férfi, én is szeretek autókat nézegetni, illetve ezen kívül nagy kedvenceim a kastélyok, kúriák. Ezekről, továbbá régi épületekről szeretek olvasni, bár a lányok mellett erre nem mindig van időm, igyekszem azért ennek a szenvedélyemnek is hódolni."


Forrás: operett.hu
  1. Minden, ami érdekes. Klikkelj és csemegézz
  2. Klikk ide a legjobb zenei viccekért.