Jöjjön egy részlet a beszélgetésből.
– Álmodtál arról, hogy egyszer majd te is sztár leszel?
– Hogyne. Melyik művész nem? Kezdetben volt az exhibicionizmus. Szinte kisgyerekként tudtam örülni annak, ha hajnalban szerepeltem egy kis tévécsatornán, és nem győztem lesni, hogy felismernek-e a villamoson. Aztán ez elmúlt, és átment szenvedélybe, illetve alázatba. Fantasztikus érzés, ha azt tapasztalom, hogy ha rövid távon is, de hatással tudok lenni az emberek életére. Hogy örömet, fájdalmat, katarzist élnek át egy-egy színházi előadás vagy a zeném által, és ez segít nekik túlélni a monoton hétköznapokat. Ezért volt érdemes annak idején felállni a kanapéról, és elkezdeni ezt az egészet. Persze rögös az út, de ha az ember sokat dolgozik, tanul, gyakorol, előbb-utóbb megkapja a lehetőséget, és azt szerencsés esetben elismerés követi.
– Az a hír járja rólad, hogy hihetetlenül szorgalmas vagy.
– Tény, hogy ha dolgozom, egyetlen percet sem lazítok. Nem kötök kompromisszumot, nem megyek bele félmegoldásokba. A tökéletesre törekszem a színházban, a koncerteken és a televízióban is. Éppen ezért, ha nagy munkában vagyok, mint például most, a hétköznapi rutinok sajnos kifognak rajtam. A lakásom például per pillanat úgy néz ki, hogy azt senkinek nem merném megmutatni. Szinte csak aludni járok haza, szétszalad alattam. Mígnem eljön az a végső pillanat, amikor nem halogathatom tovább a rendrakást.
– Egyszerűbb lenne, ha bevallanád, hogy te vagy az a pasi, aki helyett mindig a nők csinálnak rendet.
– (Bólint.) Most például édesanyám jár fel hozzám időnként, és tölti fel a hűtőt, hogy éhen ne haljak. Ezért nagyon hálás vagyok neki… De igyekszem ebben is fejlődni. Már a kislányom kedvenc ételét is el tudom készíteni, a tonhalas tésztát. Imádja.
– Hogyan csinálod?
– Ez most egy teszt? Na jó. A hagymát üvegesre pirítom, bele a tonhalkonzervet – fontos, hogy jó minőségű legyen, ne nagyon vizes –, aztán összefőzöm a bio bolognai alappal, oreganóval, borssal megfűszerezem, és ha kész, ráöntöm a tésztára. Múltkor elégettem, de legközelebb jobban vigyázok.
Szereted Bereczki Zolit? Csatlakozz!
– Dóri azt mondta rólad, remek apuka vagy.
– Könnyű dolgom van, Zorka nagyszerű és különleges kislány! Imádunk együtt lenni, a zsigereimben érzem, hogyan kell bánni vele.
– Kire hasonlít?
– Tónusában rám, hiszen szőke, kék szemű. De az arcvonásai finomságát, a száját teljesen az édesanyjától örökölte. Amellett, hogy gyönyörű, roppant okos és nyitott gyerek. Borzasztóan büszke vagyok rá, és igyekszem rengeteg időt tölteni vele. Nem vagyok, és nem leszek soha hétvégi apuka. A mi szakmánkban nagyon nehéz rendszert vinni egy gyerek életébe – hiszen összevissza dolgozunk –, de amikor például egy ilyen tévéműsort csinálunk, és mellette nem foglalkozunk ezer más dologgal, nagyon normális, rendszeres szülőként tudunk viselkedni.
Klikk a teljes interjúért.
Forrás: Nők Lapja